363 ezer embert építettek le csoportosan 2000 óta

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálatnál 7518 alkalommal jelentettek be a cégek csoportos létszámleépítést 2000 óta. Ezek során összesen 363 ezer ember veszítette el a munkáját, áll a napi.hu összesítésében.

A cégeknek a csoportos létszámleépítésekkel kapcsolatban bejelentési kötelezettsége van, egy hónappal a tervezett felmondási időpont előtt. A cégek nagyságától függően, akkor tartoznak ebbe a körbe, ha dolgozók 10 százalékát vagy afölött szándékoznak egyszerre leépíteni. (300 fő felett 30-tól felfelé.)

A statisztikák szerint 2002 óta, talán kevéssé meglepő módon, Budapesten hajtottak végre leggyakrabban, összesen 974 alkalommal csoportos létszámleépítést 2013-ig. A legjobban teljesítő megye Tolna, ahol mindössze 113 ilyen eset volt.

Ha az elbocsájtott munkavállalók számát nézzük, akkor a helyzet hasonló, Budapesten ezek a leépítések 74 279 dolgozót érintettek, addig Tolnában 6535-öt. Érdekesség, hogy a cégek nem is a 2008-ban kitört válság évei alatt, hanem korábban, 2004-ben jelentették be a legtöbb leépítést, de a legtöbb munkavállalót, mintegy 39 ezer embert, 2009-ben küldték el


Forrás: HR Portál